Régebben még létem és vérem enyém volt
és ereimben táncolt, míg látványod nem sáncolt.
Minden nap a kottán ugyanaz a nóta majd
feléd szálltak örömszavak és minden szavam örök maradt.
Ó, az áldott öl! Mely combjaid közt tündököl.
Megöl vagy elpusztít önmagával
Magához ölel és földbe döngöl simasággal
felvillanó bársonyával és elrejtőző oldalával.
Ó, Te királynő a csupasz igazságok között
a szorosan tartott húsod rácsaival
Lombjai alatt és bőröd fölött termő mannával.
dús legelő számomra félelmed fájával
Ó, Te áldott öl! Szemöldököm összehúzva
nézlek, és agyam bénultan áll összezúzva!
Bőröm szinte lángol ahol Napod reám sütött
mikor Ámor nyila szíven ütött.
Rablóhadam lerohanja rózsás szirmát kertjeidnek
és bőven öntöz harmatából szomjúhozó erdeidnek
Ó, te áldott, és szabadságod kihasználod
ha feltárod a titkaidat és napot öntöz igazságod
Riadt rohanástól feltárul a kopja hátul
melyet tiltasz el magadtól, remegő kezed titkod zárja
pedig a duzzadó hús csak azt várja, hogy véget érjen börtönöd
Fenntartod a saját vágyad ha borssal hinted saját ágyad.
