Lefeküdnék én, de melletted már állnak
minek lenne nője egy ilyen figurának?
Ábrándokat kerget a lepkeszárny a kertben
utánanézek, hogy hátha engem fejben
valaki már elfogadott régen, el is ejtem
szépen ha nincsen kezem régen, amibe elrejtem
Fejtem én a tehenet, amíg csak elbírtam
annyit időt ültem, hogy magamat elsírtam.
Sírok között állok, hogy a mindennapok szebben
álljanak fel szemben, és bizony észrevettem
hogy azt is elfelejtem, miért nem kerestem
jobban amit kéne, és miért nincsen vége?
Onnan nem tehénnek látszik, ha sokat
el is játszik, és a szerepekből ki se látszik?
Mondd el nekem szépen, hogy ezen a képen
miért látszol szépnek, mikor pedig éppen
én látszom itt szépnek, de legalább is épnek
idegileg szépen kisimulok, ha úgy meg nem tépnek.
Megkérdem én végre, hogy a szavaimnak éle
azért van, mert vége, s a folyónak széle
nem látszik majd tőled? Vagy vegyem el tőröd,
amivel majd bőröd, barnán lesz az őröd?
Nem úgy van az, csávó! - mondod, s rajtad csákó
van és nagyon klassz, de én sem vagyok ... ez s amaz.
Napba nézel, hogy az vajon tiszta, de ő nem néz vissza
inkább elsüt messze, hogy a kezem tesz-e
valami oly szépet, amitől majd véged, s amitől a képed
cipóféle lesz majd, de nem okozok ily bajt
hogy sátánféle arccal, a kezembe foglak
és a műholdakhoz rúglak.
