Vlasics György : Hernyó

Menekülsz a világból, hozzá itt az ős-agyag
szúrok bele karomba és felröpít majd az anyag
agyamba ragadva fuldoklom és messzire elrepülök
röpíts bébi, míg a kozmosz kezeibe kerülök

Nézem a barna port a zacskóban
elkeverem folyadékkal az alkóvban
elbújok a világ elől és elő a tüzet
egy szűz helyet keresek, egy apró szüzet

Várom amíg felforr a kanál a kézben
szuggeráltam, egészen addig néztem
amíg kész nem lett, hogy havazzon
míg el nem készül, haragszom

Vakarózom, hogy segítsen
hogy valaki anyagot is kerítsen
jobb kedvemre derítsen
és a forró felhőbe merítsen

Kész van már a csodaszer:
a földbe, égre odaver
csak felszívja a fecskendő
a vérbe lőni milliónyi esztendő

A hajlatomba beleszúrtam
az életemet jól elkúrtam
forró volt a löket, érzem
vérezni is alig vérzem

Látom már vérem tiszta
keveredve húzza vissza
fehér lesz a vérem tőle
akarok még... még belőle

Vlasics György : Sírbajáró háló

Csendes árnyak között élet
csendes sírbolt menedékek
hallkan jő a vándor földbe
megnyugszik a temetőbe

"Merre mész, Ó, balga ember?
Fekszik itt sok testnyi ember!
Dőlj le kőre vagy melléje
puha vánkos ősöd vére!

DE nincs is itt a te családod
se rokonod, se barátod.
Miért jársz ki minden éjjel
múltba nézni szenvedéllyel?"

"Ó, elvesztettem egész valóm
a munkám, házam meg nyaralóm
Elvesztettem mindenemet
kinézem a fekhelyemet."

"Élned kell, hisz kínoz tested
szürke színnel magad fested.
Körötted az édes élet
nem a pénzed menedéked!"

Nem értitek, Ti, ezt árnyak,
pénzért vehetők a vágyak!
Ha vagyonod van, tiéd minden,
de elvesztettem minden szinten."

"Ne bomolj már, balga ember,
itt fekszik ez ember tenger:
mind a vágyaikat marták-űzték,
és rothadt lelkük botra tűzték.

Azt hiszed, hogy sokra vitték,
bár magukat is soknak hitték?
Nem volt kiút, jöttek ide
a csendes kaszás kegyeibe.

Dőre vágyak, talmi árnyak
tönkre vágott hazug tárgyak.
Hiába a pénzed támaszt
ha sötét lelked posványt áraszt.

Menekülj és dobj el mindent,
szalad el, és tűnj el innen!
Ne keresd a zöldhas álmát
keresd meg a lelked párját!"

Vlasics György : Egy szolga panasza temetéskor

Ó, te balga ember, ki e korban élsz,
kergeted a létet, és mindentől félsz:
a pápa követeli azt, ami nem neki jár
és a nemes is uralmáért ajándékot vár

Az eszme lett az úr, és nincs Isten már
És minden ajtót a tudós szélesre tár
Mindenki címet kap, csak járassa bolondját
És ha már megkapta, el ne hagyja porondját

Fél a nép az élettől, és fél a haláltól
Fél boldognak lenni, és fél a bánattól
Fél, hogy gyereke lesz és fél, hogy nem
Imígyen: (elváltoztatja hangját)
„…jó lenne, ha megszületne a szentem,
de ha világra jön a semmiből kéne etetnem…
Mit vitt el a tegnap, és mit hoz a holnap?
Mi lesz velünk holnapután, ellopjuk a Holdat?”
Királynőnk előtt nálunk is ez volt a helyzet
És a temetés után –félek- éhezni fog a nemzet
(fejéhez kap ijedten)

Siess a dolgodra, hisz úrnődet mosdatod,
a temetést porosan mégsem várhatod
sok beszédnek mindig túl sok az alja
a bölcsességet vágja át, akár a szablya

Vlasics György : Kiút

Csendes szerda délutánon mikor elindult
a keze teste mellett lazán bambult
a szomorúság komor barátként követte
hideg keze érintett meleg szövetet

Zsebébe nyúlt, a zsebkendő még csepegett
vörös életerő ad mindennek meleget
ő mégis elvette mástól, sokat és éppen eleget
tűzre vetett test a melegtől remegett

Felemelte vörösen fénylő kezét
a tüzes virágok elvették az eszét
"Sok élet van itt a Földön,
elveszek egyet, hogy megdögöljön."

Gondolatai vadul cikáztak agyában
nem találta helyét a házában.
Elindult a hosszú vándorútra
arcát a kék végtelenbe fúrta.

Az emberek nem adnak csak elvesznek
erdőt, levegőt, amit csak megvesznek
Nincs menekvés elnyel az ember
vagy fulladva téged nyel el a tenger

Vlasics György : Menny.Bolt.Alatt.

Várom a saját testemnek jeleit
és keresem a szívem érzésmentes helyeit
Sajog a váram, mely helyet ad nekem
és tanítóként hajtja előre lelkem.

Vágyom Rád, ahogy még soha másra
várok, ahogy a kártyás az aduászra
Adj nekem nevet, ahogy az ember a Földnek
fogd meg a kezem, ahogy a gavallér a hölgynek

Adj nekem helyet, ahogy az óceán a földnek
adj nekem menedéket, ahogy a felhő az esőnek
remegőn ölelnélek, ahogy a vihar a mezőt
közel engednélek, ahogy senki megelőzőt

Nyújtsd felém szárnyad és repüljünk az égbe
majd lassan lépjünk tovább a messzeségbe.
Miénk a Föld és az egész Mennybolt
tiszta a lelkünk, sehol egy szennyfolt.

Dobjuk el messzire minden bajunkat
nézzük együtt nevetve ostoba fajunkat.
Tökéletes pillanat, ahogy a szemedbe nézek
sötétlő tükrödért a szívemből vérzek.

Együtt vagyunk, mégis bennünk a félelem
kétségek marnak és a felesleges értelem.
Helyzetünk zavaros, mégis a szerelmünk örök
ha ellenállsz is, minden pajzsodat áttörök.

Öröm lenne amit érzünk, mégis szomorúvá tesszük
mert mások mocskát is lépten-nyomon észrevesszük.
Nemcsak ami szép, az van közöttünk
hanem múltunk is, amely lépked mögöttünk.

Halljuk csendes lépteit, és néha ahogy üvölt
néha dolgozott a fejünkben, de néha csak üdült
fáj nekünk a veszteség, de együtt élnek velünk
ne félj, megismertük egymásban a másik felünk.

Vlasics György : Maca Balladája

Micsoda élet van te melletted,
egyetlen napján sem kellettem
pedig kellettem magam rendesen
a többi kurvától majd ellesem
Meglesem a többi rosszlányt
hogy rázzák az összes foszlányt
minden rongyot mi csak rajtuk van
és ettől a kuncsaft is gyorsan rajtuk van

Nincsen pénzem, csak kelésem
az is csak a szebbik részen
Nincsen uram, nincsen babám
sem pénzt fialó török basám
Szegény vagyok, fogam sincsen
szőrzetem a rühtől nincsen
Szagom erős és mégis édes
markom is a lúgtól kérges

Kelyhem tiszta, mellem tasak
szoknyám ráncán tüzes vasak
Nézzen rám csak, Gazdag Úr,
vigyen el így bolhástúl!
Csak egyet fizet, ám sokat kap
a többi kan csak koppanhat
Irigylik majd Öntől testem sárgán
hogy velem lehet, nem csak árván.