Vlasics György: Az Énekes

Állok a színpadon a mikrofonnal
és magány minden percem
Éneklem az énekem
és bálványt adok neked
Énem nincsen, csak a szövegeimben
és mások élnek az ötleteikben

Élményt adok minden percben
Nem érzed a vágyat?
Nyúlj hozzám és
nyúlj magadhoz
Én minden percben veled leszek
mert mindig fő az illúzió

Minden szavam hazugság
mert minden szavam tiszta
ha elfutnál egy másik sztárral
fuss majd hozzám vissza.

Állok a színpadon a szövegemmel
és hazug minden gesztus
Csalom én az életem
és álságos itt minden másodpercem,
gondolatom nincsen, csak az álmaidban
és mások élnek helyetted.

Pillanatnyi jelszavakat skandálok
majd az éteren át hozzád
nyúlj már felém
és hidd el minden vágyam
ha megveszed a lemezemet
végül felépül a házam.

Minden dalom hazugság
mert minden dalom tiszta
ha elfutnál egy másik sztárral
fuss majd hozzám vissza.

Állok a színpadon az ürességemmel
mert már minden szavam igaz
Hogy nekem van most igazam
nem ad nekem vigaszt
Pénzem nincsen, csak a producereknek
és ők élnek majd helyettem.

Vlasics György: Viktória kora

Ó, Jó Hölgyem, vagy Uram!
Láthatod oly korban tengetem én a sorsom,
mikor egyes Pajkos Ifjak mulatva
a tudomány oltárán verik szét a várost.
A tohonya rendőrök pedig hagyják
s hogy ne tegyenek semmi károst
borban pácolják az újkor hajnalát.
A zsernyákok aztán minden mondat végén, "Az angyalát!"
kiáltanak, majd a gumiboton mérik le az erőt
míg elverik a boros serleget elnyerőt.

Nézz szét és kérdezd meg magadtól:
Mi végre e kor, mely csak terjeszti a kórt?
Mindent csapszék bódult prófétát szül,
de hiába a szó ha az adóteher közben nem enyhül
s míg Vigécek és Vágánsok villognak a vággyal,
akár a Fösvény az aranyolvasással
addig a szegények nyomorúan élnek,
és a mindennapok borújától félnek
míg a gazdagok elverték mindenük a semmire.
Egy nehéz nap után betérnek hát egy kocsmába
ahol néhanap Urak és Szolgák dorbézolnak együtt
addig míg megtérnek az enyhet adó szalmára.
Nézzük egy esetet hogyan hajtják a vizet
a másik malmára!

Ó, lásd mily szavak jönnek a mulatság után
a nemes úr felől tánc közben,
mert a munkás urak néznek rá bután:
Hogy az, aki előbb részegen a gázlámpával táncolt
az mit akar e szavakkal, melyek ajkain kelnek:
- "Uraim! Az önök pillantásai engem nem mérsékelnek.
Olvasták már Shelley-t aki Byron-nal verseng?"
- Kit érdekel a pacák, ha a Babám otthon rám veti magát?
S gyühet dögvész vagy gyühet a vég
ha a csecsébűl mindig akad nekem pár font
aminek a bimbaját csókolom, ’míg csak lehet
meg amíg engem és csak engem szeret.

Felbátorodva az oldalán ülő rőt hajú nőtől,
és kipirosodva a bátorsága fűtötte hőtől
Kékvérű hősünk emelkedik szóra az el koszlott padról:
- "Ily szavakkal az ajkán Ön nem lehet Úr..."
- Hé! Ha ilyet mondol, akkó’ könnyen elszakad a húr!
- "Hát veszítse el a Királyság minden dics nyomát,
vagy találja meg Milton az elveszett Paradicsomát?
- Ez sem érdekli Önt? - veti oda a lord peckesen.
Az egyszerű nép fia rámered a felhevült arcra
és erre már csak egy egyszerű "He?" szakad ki belőle
majd a kékvérű úr lefekszik előtte,
persze felettébb feszesen,
miután egy ököl repült bele az arcába kecsesen.

A közjátékot követve a zaj visszatér önmagához
És a gyors kezű proli visszafordul az asztalához.
A barátok már várják, hogy verjék már a blattot
mert abbahagyták addig, míg ő lekevert egy mattot.
- Hol firkáltunk, cimbik, ’míg nem szó’t ez a majom,
oszt’ egy kurta csapással kevesebb lett a bajom?!

Az elvert lovag megvert seregként kastélyába tér
mire az alkony vörös szőnyege ablakához ér
Reggeli helyett a vörös hajú szerető hűti a felszakadt ajkát
mert ebben a pillanatban a nő játssza a dajkát.
Az elpáholt kékvér a dús kebléből hulló manna alá
tartja a markát, és nem látja benne a tegnapi szajhát

Vlasics György: Nézni

Eltűntél.
Elhagytál.
Egy darab tűnt el belőlem.
Nem vagy velem.
Te.
Nélküled élek.
A hiányoddal halt rengeteg dolog.
Érzések, álmok, vágyak. Fétis. Az voltál nekem.
Remélem velem maradsz mégis.
Velem, mert egy végtelenbe nyúló
szakadék mélyén fekszem.

Ahogy a fény felé nyújtom a tenyerem,
hallom a hangod a távolból
és érzem az érintésed közelről.
Az érzés halódik, de a vágy örök.
A testem fáj.
A testem sajog.

Talán te voltál a fény
talán a sötétség
talán csak a saját személyes poklom foglya voltál TE is.
ahogy én is az vagyok most.
Talán
Szenvedek.
A lélek miatt a test is szenved,
zavarja a dögszag.
Most nélküled élek.
De valóban élek?
Vagy csak az élet karikatúráját játszom?
Az élet színpada kínpaddá vált számomra.

Gondolataimban még velem vagy,
testben már mással.
Veszek egy nagy levegőt. Hátra arc!
Irány az élet. A Véletlenek sora.
A sors vak asszonyának bora
amit sötétlő amforából tölt.
Jöjjön a következő lány
jöjjön a következő lágy
kis halál
A következő kezdet - a következő vég.
A légiesen könnyű kezdet
és a sanyarúan nehéz vég.
Egymásból következnek.
Akár a saját farkába harapó kígyó.
Az élet így jó. Egyik ember a másik után
Az egyiknek Alfa, a másiknak Omega.