Vlasics György : Kör

Halkan járok a szobámban
három ujjam menedékben.
Eltökélt szellemek várnak
az álmok sötétjében.

A tudat itt van bennem
megfogja azt, ami neki kell.
Nem kellene szeretnem,
hogy minden percben elveszel.

Kéklő fényben látom a rémet
négy ujjam menedékben.
Homokfalam mögött félek képet
a feketéllő örvényében.

A tudat már itt van Bennem
elkapja a szende kezet.
Repítene, és nincs mit tennem
elvitte, mit elvihetett.

Vörössé vált a rémes lényem
öt ujjamnak menedékben.
Eltakarom a szemem szépen
nem bízhatom erejében.

Nézem hazug kezeim képét
ha már egyik sem segített.
Eltaszítom a saját rémem lényét
és kört formázva látom a végét.

Vlasics György : Éjjeli vigéc

Az éjfél, mint fénylő üstökös
száguld kerget túl a napomon
mint sötétlő bársonyfüggöny
lepelként zárul konok agyamon

Ködös aggyal markolom az üveget
Homályosan látom a csillagokat
Egy korttyal csőre töltöm a löveget
S már utálom a reggeli rohamokat

Ez az éjjel sem már lehet az enyém
Hiába próbálom az üvegbe rakni
Nem marad más csak a remény,
Hogy valamikor meg lehet kapni

Azt akarom, hogy hódoljon az Éj
Fehér vagy vöröslő színeken át
Mindegy csak legyen elég mély
Az üveg, és várjon az alja odaát

A fekete halált hívom imigyen
Jöjj végső álom, jöjj el könnyedén
Zárd el a napot tőlem irigyen
Repülj át a savanyú bor örömén

E korty után szétterül az ágyon
szállj könnyű szárnyon hozz
feledést,hozz könnyű szárnyon
vad vigasságot a mámorhoz

Végül egy korty után elterülök az ágyon
Ezt az utolsó italt talán már nem is bánom
Ó, meszely, szállj könnyű szárnyon
A többi bolondot nem értem de szánom

Tudod,
a búfelejtő könnyen hoz szívet a szívhez
Mint sivatagban szomjazót a keserű vízhez
Mert eleddig kik köröttem voltak, idegenek
Pár pohár után szívem megmelegedett:
"Hisz ismerem én ezeket az embereket
Ők adják minden kérdésemre a feleletet"

Velem vannak mindig, sokféle arccal
És segítik küzdelmemet pohárnyi harccal
Barátom, hozz vad vigasságot a mámorhoz
és még több innivalót az álomhoz

Most végül eljött a ködös álom
A reggelt nem akarom, hiába várom
A fájdalmas testű ébredést
És a kenetmentes feledést

Vlasics György : Gyónás fentről

A ködös hegyem csúcsán állok
fájó szívvel botorkálok.
Nyitott szemmel nézek vissza
hogy életutam nem lett tiszta
bárhogyan is léptem kettőt
visszacsúsztam tizenkettőt

Tettem jót és tettem rosszat
megbántottam és csitítottak
Sebet szúrtam és bekötöztem
vérző szívvel kötözködtem.
Bármit mondtam ellentét lett
ha szeretgettem ellenséget.

Szomjan haltam ha inni kellett
Éhen haltam étel mellett
futottam, ha menni vágytam
s álmomban is ébren háltam
vérző ujjam földbe szúrtam
csendes házat is feldúltam.

Ha szerelmes volt megutáltam
ha gyűlölködött megszolgáltam
Csendes ösvényt nem találtam
hát hangosabban kiabáltam.
Hazug szóval hitegettem
és cinizmussal integettem.

Egy sötét kastélyt építettem
falaira szurkot kentem
A kardom élét jól megfentem
és csalárdsággal fenyegettem
A magaslatból jól megnézem
hogy mily gonosz a menedékem.

Én vagyok az ellenségem
és a győzelem a vereségem.
Egy száraz kórót locsolgatva
sajgó sebeimet borogatva
fájlalom, hogy még nincsen vége
nem mehetek első B-be.

De minden igaz amit mondok
kik nem hisznek, mind bolondok.
Ha tisztult kézzel simogatlak
és záporommal takargatlak
Elmarad majd minden kétség
és megmarad majd tenger szépség.

Vlasics György : A boszorkány

Egy angyal játszik mosolyt arcodon
S nyíló rózsát varázsol az ajkadon
Pillantásod testes borként mámorít
S szemeid huncut fénye bátorít

S a bőröd, amely bársonyosan selyem
Úgy érzem, örökké ott lenne a helyem
Simogató ujjaimmal keresem a kútját
És forró ajkaimmal követem az útját

Bárcsak itt lennél, és hallanám a hangod
Bókjaimtól borulhatna lángba az arcod
Tested vonalát fehér ágyamra álmodom
Éjjel-nappal az illatod után vágyódom

Részegítő, ha ujjaim érintik az ajkad
S látom, ettől vágy hullámzik át rajtad
És érintésem után, remegő szám jöhetne
S nyelvem íze az őrületbe kergetne

A visszafojtott erőtől remeg a kezem
És ezt vágyódó testeden is észreveszem
Kábult szemeim előtt meztelen a tested
És Te a pirulással még izgatóbbra fested

Most csupasz testedtől izgatottan állok
És vacogva csak becéző ujjaidra várok
Megőrjít a várakozás, szólalj meg!
Beszélj, vörös ajkaiddal hódíts meg!

Élvezem vágyad, de viszonozni akarom
S lüktető húsodat az ajkaimmal takarom
Az édest, ami belőled árad, azt ízlelem
S gyönyöröd kapuját végre meglelem

Mikor vágyunk tengere lecsitul végre
Ujjaink összesimulva mutatnak az égre
Egymást becézzük halk-kedves szavakkal
Körbevesszük magunkat égig érő falakkal

Most a hangos világ ne zavarjon minket
Ne törje meg semmi a szerelmes csendet
Gyönyörködöm a bájos varázsodban
S várom: mi van még a tarsolyodban .

Tested élvezet adott, a szíved közöset
A szürkeségemre festettél rá vöröset
Veled lesz a szomorú megint boldog
S szemeid tükrében könnyűek a dolgok

Újra kedves mosolyodra simítom a kezem
Vágyakozó szemeidtől elvesztem az eszem
Ujjammal lágyan követem az orrod vonalát
Majd lassan érintem kis füleid bársonyát

Nappal és Éjszaka csak Rád gondolok
S örökké csak egyetlen hangot akarok
A hangodat, amely édes, mint a méz
De hiába foglak erősen, csak elmész

Ha velem lennél, akkor Dalnok lennék
Ha megéheznék: rózsás ajkaidról ennék
Szomjamat boldog könnyedből oltanám
És ölelő karodért a véremet ontanám

Ez vagy nekem: gyilkosom és szerelmesem
Étlen-szomjan csak szemeidet kereshetem
Egyik kezeddel a tiltakozásod mutatod
De a másikkal az én testemet kutatod..

Vlasics György : Álom az álomban

Támad a szél délidőben és megnyeri a játszmát
kergeti a félős felhőt, hogy ne veszítse szárnyát.
Levegőtlen fellegek közt szorít minden vágyat,
nem akarja elengedni a megszeretett árnyat.

Csábítóan kelleti a fodros szárnyát délceg
fájdalmasan elmosódva tűnnek el a bércek.
Körbenéz s az egyedüllét lázban nézegeti
egy madárcsapat dallamosan int egy búcsút neki.

Visszafordul és orrát dugja a hideg kékségébe
a vége nincsen légsivatag irigy szépségére.
"Van még nékem maradásom szellős otthonában,
vagy én leszek az egyszemű a Vak királyságban?"

Szelleme a navigátor, s utat mutat neki,
szíve könnyen visszacsókol el is engedheti.
Követi az álmok útját, hogy megértse végre:
"A felhőnek miért is van szüksége a szélre?"

Vlasics György : Testvéri szív

Szív beszél a szívhez, mely testvére volt egykor
akkor is ha lebegett, és akkor is ha lent volt.
Enyheséget tőle kapott ha forrósága áradt
és puha vánkost feje alá, ha estére megfáradt.

Párját vesztett félszeműként nem látta a szépet
ha festmény tárul a szeme elé elveszti a képet
Keze alá a másiktól kapja meg a támaszt
érzi, hogy ujjaival biztonságot áraszt.

Szívem szól a Te szívedhez, mely testvére volt egykor.
Az élet szép de mikor velem voltál milliószor szebb volt,
míg nem jöttél az életembe csak a közönyt láttam,
az élettől már nagy szerelmet oktalanul vártam.

Megláttalak és mosolyoddal elvitted a rosszat
így tetted a kicsit sokká, és röviddé a hosszat.
Sok mindenben különbözünk, de egy irányba tartunk
a mocsok helyett tiszta vizet tart fogva a markunk.

Használhatnék szebb szavakat, miket kebelünkbe zártunk
de minek tenném, ha együtt vagyunk a boldogságba szállunk.
Vérem forró, ha ajkaiddal szemeimet zárod
A TE neveddel ajkaimon a holnapunkat várod.