Vlasics György : Éjjeli vigéc

Az éjfél, mint fénylő üstökös
száguld kerget túl a napomon
mint sötétlő bársonyfüggöny
lepelként zárul konok agyamon

Ködös aggyal markolom az üveget
Homályosan látom a csillagokat
Egy korttyal csőre töltöm a löveget
S már utálom a reggeli rohamokat

Ez az éjjel sem már lehet az enyém
Hiába próbálom az üvegbe rakni
Nem marad más csak a remény,
Hogy valamikor meg lehet kapni

Azt akarom, hogy hódoljon az Éj
Fehér vagy vöröslő színeken át
Mindegy csak legyen elég mély
Az üveg, és várjon az alja odaát

A fekete halált hívom imigyen
Jöjj végső álom, jöjj el könnyedén
Zárd el a napot tőlem irigyen
Repülj át a savanyú bor örömén

E korty után szétterül az ágyon
szállj könnyű szárnyon hozz
feledést,hozz könnyű szárnyon
vad vigasságot a mámorhoz

Végül egy korty után elterülök az ágyon
Ezt az utolsó italt talán már nem is bánom
Ó, meszely, szállj könnyű szárnyon
A többi bolondot nem értem de szánom

Tudod,
a búfelejtő könnyen hoz szívet a szívhez
Mint sivatagban szomjazót a keserű vízhez
Mert eleddig kik köröttem voltak, idegenek
Pár pohár után szívem megmelegedett:
"Hisz ismerem én ezeket az embereket
Ők adják minden kérdésemre a feleletet"

Velem vannak mindig, sokféle arccal
És segítik küzdelmemet pohárnyi harccal
Barátom, hozz vad vigasságot a mámorhoz
és még több innivalót az álomhoz

Most végül eljött a ködös álom
A reggelt nem akarom, hiába várom
A fájdalmas testű ébredést
És a kenetmentes feledést