Vlasics György : Gyónás fentről

A ködös hegyem csúcsán állok
fájó szívvel botorkálok.
Nyitott szemmel nézek vissza
hogy életutam nem lett tiszta
bárhogyan is léptem kettőt
visszacsúsztam tizenkettőt

Tettem jót és tettem rosszat
megbántottam és csitítottak
Sebet szúrtam és bekötöztem
vérző szívvel kötözködtem.
Bármit mondtam ellentét lett
ha szeretgettem ellenséget.

Szomjan haltam ha inni kellett
Éhen haltam étel mellett
futottam, ha menni vágytam
s álmomban is ébren háltam
vérző ujjam földbe szúrtam
csendes házat is feldúltam.

Ha szerelmes volt megutáltam
ha gyűlölködött megszolgáltam
Csendes ösvényt nem találtam
hát hangosabban kiabáltam.
Hazug szóval hitegettem
és cinizmussal integettem.

Egy sötét kastélyt építettem
falaira szurkot kentem
A kardom élét jól megfentem
és csalárdsággal fenyegettem
A magaslatból jól megnézem
hogy mily gonosz a menedékem.

Én vagyok az ellenségem
és a győzelem a vereségem.
Egy száraz kórót locsolgatva
sajgó sebeimet borogatva
fájlalom, hogy még nincsen vége
nem mehetek első B-be.

De minden igaz amit mondok
kik nem hisznek, mind bolondok.
Ha tisztult kézzel simogatlak
és záporommal takargatlak
Elmarad majd minden kétség
és megmarad majd tenger szépség.