Várom a saját testemnek jeleit
és keresem a szívem érzésmentes helyeit
Sajog a váram, mely helyet ad nekem
és tanítóként hajtja előre lelkem.
Vágyom Rád, ahogy még soha másra
várok, ahogy a kártyás az aduászra
Adj nekem nevet, ahogy az ember a Földnek
fogd meg a kezem, ahogy a gavallér a hölgynek
Adj nekem helyet, ahogy az óceán a földnek
adj nekem menedéket, ahogy a felhő az esőnek
remegőn ölelnélek, ahogy a vihar a mezőt
közel engednélek, ahogy senki megelőzőt
Nyújtsd felém szárnyad és repüljünk az égbe
majd lassan lépjünk tovább a messzeségbe.
Miénk a Föld és az egész Mennybolt
tiszta a lelkünk, sehol egy szennyfolt.
Dobjuk el messzire minden bajunkat
nézzük együtt nevetve ostoba fajunkat.
Tökéletes pillanat, ahogy a szemedbe nézek
sötétlő tükrödért a szívemből vérzek.
Együtt vagyunk, mégis bennünk a félelem
kétségek marnak és a felesleges értelem.
Helyzetünk zavaros, mégis a szerelmünk örök
ha ellenállsz is, minden pajzsodat áttörök.
Öröm lenne amit érzünk, mégis szomorúvá tesszük
mert mások mocskát is lépten-nyomon észrevesszük.
Nemcsak ami szép, az van közöttünk
hanem múltunk is, amely lépked mögöttünk.
Halljuk csendes lépteit, és néha ahogy üvölt
néha dolgozott a fejünkben, de néha csak üdült
fáj nekünk a veszteség, de együtt élnek velünk
ne félj, megismertük egymásban a másik felünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése