Egy mesét mondok: figyeljetek, emberek!
Szemetek csukjátok, és nyissátok ki fületek
A történet egy bölcsről szól, ki régen élt
Sok könyvből tanult, és okosan beszélt
A férfiú egy nap, mint mindig, könytárba ment
Ott várták vastag és poros barátok, egy regiment
Mind éhesen s mohón csak arra várt
Hogy tudásával hiressé tegye a könyvtárt
Hösünk, kinek neve nem ismert, de hivjuk „Hitetlennek”
Csak a puszta tényeknek hitt, s nem az érzeleknek
Ez lett a veszte is, de ne rohanjunk ennyire előre
Hisz történetünk még csak most kapott erőre
Belépvén a Könyvtárba, „hősünk” szétnézett
És talán a jövő erejéből valamit megérzett
Mert megérzett egy szót, hívta magához végzete
S ekkor egy pillanat alatt megváltozott élete
A könyv, - amit keresett - egy őrült meséje volt egy halott istenről
Aki bírta a tudást, és az igazat a „Bölcsek Kövéről „
Minden megszállott évezredek óta ezt kutatja
S Hádész az utat megmutatja, annak ki Őt szólította
De kevesen tudták megérteni e tudás mértékét
Inkább nagyon sok aranyra cserélték annak értékét
Ezért volt a könyvben szörnyű figyelmeztetés:
„Kinek szíve nem tiszta, az most forduljon vissza!
„Hitetlen” most az egyszer nem volt méltó nevére
az emberek sem voltak készen kutatása hevére
Az iram, ahogy nekiugrott a könyvnek és keresésnek
Azt mutatta, hogy nem fogadja el tényét a vereségnek
De lépjünk tovább , ne ragadjunk le ennél
Ahogy bölcsünk sem ragadt le egynél:
Tíz, száz sőt ezer könyv; ő mindent átnézett
Ha nem találta amit keresett, a következőhöz lépett
Ám végzete napja egyre csak közeledett
S ez a meghívó megjelenésre kötelezett
Elökerült sorra minden nyom, mind ami csak kellett
S bölcsünk türelméből is pont ennyire tellett
Kezében botjával, és fejében összes tudásával
El is indult, hogy találkozzon Hádész országával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése