Vlasics György: Argó után "szabadon"

Isten hozott Téged egy ilyen seprőszagú helyen
és imádkozom hozzá, hogy a jótevőmmé tegyen
Ha reám veted orcád, és mellé pár aranyhangon zengőt
elmesélem, hogy hol töltöttem az elmúlt tíz esztendőt.
Megtudod, hogyan lettem kalandorból földön kúszó koldus
pedig nemrég megcsókolt volna testvéreként Krőzus
Társaimmal megtaláltam a dús kolkhiszi kincset
az enyém volt az egész, majd elvesztettem mindet

Látom a lenéző mosolyod ahogy rám nézel
arra gondolsz: "Ez? Ezzel elbánok félkézzel!"
Sosem voltam oly szép, hogy hőssé váltam volna
nem is váltam múlttá, ha megjelent a holnap
izmom sem volt fejlett, és nem volt bennem kellem
és nem érdekelt semmi, ha nem sikerül ennem
A csinos lányok mindig más fiúkra lestek
rám csak akkor néztek, ha mélabúba estek.

Otthon mindent kaptam, ha verés volt a vége
ha nem mozdultam gyorsan, hát felrúgtak az égbe
láttam a szivárványt, ha csodát vágytam látni
a lilára vert romban az arcom megtalálni
Bársonyba és szerető családra vágytam
míg az istállóban egy ázott kutyával háltam.
Aztán egy nap a palotából hosszú útra keltek
és meglepetésere -szolgaként- maguk mellé vettek.

Argonauták közt szálltam én fel hajóra
remegő lábakkal lépdeltem a pallóra
keskeny volt az ösvény, és nagyon messze a part
úgy ringott a hajó, ahogy csak akart
Úgy rettegtem a hullámzó tengertől
ahogy az emberek mindig is az ismeretlentől
odaindultunk ahol addig még senki sem volt
nem jött vissza onnan senki, sem élő, sem holt.

Jaszón kapitány a hídon úgy köszönti a napot
ahogy kiosztja a hátán ferdén cinkelt lapot:
"Cimborák és legények, az asszonyok nyomán
kalandra fel! Indulás az Aranygyapjú után!"
A mohó és csatákon edzett zord marconák
akiknek felharsannak fejükben a csillogó harsonák.
"Szép az arany csillogása!" Szép bizony a fényben,
azt látjuk mi elmerengve a messzeségben.

"De ha nem vonz ez a távol, mert közel is van kincs
a családdal együtt lenni, na annak párja nincs.
Tengerre az ember csak biztos szívvel szállhat
ahogy lelked háza is csak biztos alapon állhat!"
Mikor kint tombol a nagy víz, de belül minden csendes
minden bútól, bajtól, ellenszenvtől mentes.
Akkor kapod meg te a legnagyobb díjat
mert az ember csak megnyugtató szavakban bízhat."

"Eljött ez e nap, hogy búcsút vegyek szépen
mert a sorsom lapját bizony kettétéptem
Új utakra lépek, új saruban lábam
oly ösvényre tértem, ahol még nem jártam
Elhajózom messze, a szelek szárnyán leszek
de közös sorsunk kosarába sok emléket teszek
Hosszú még az élet, és oly kicsit a világ
hogy illatoz még minekünk ugyan az a virág."

Így szólott a király a parton maradókhoz
és a kifutást látni vágyó iparkodókhoz.
Aztán ellépett a korláttól, és az őt imádó bálványtól
A városszörnyeteg búcsúzott szépen a királytól
majd ránk nézett és legyintett
akár egy rossz versenyzőt megintett
és amikor kifutottunk a tengerre a nyílt végtelenbe
rászakadt a teher az emberre, a véges értelemre.