Járatlan ujjal pengetett lantom
Elő a sarokból poros dalom
Mi vagy te? Tudom,és félek szólni
Néma éveivel az idő közli tán
De szép homlokod sugárzása
Mosolyaid szerető varázsa
Reszkető félelmemet lebírni szállt reám
és levetni félelemből épített ó-ruhám
Látom szemedből lelked tőr elő
És benne tiszta láng, rejtelmes erő
Érted akár pokolra szállnék
Ha nem borulna rám árnyék
Eme sötét lepel fályolként takar
Nem tudom, hogy szíved mit akar?
Szeretni vagy nem mersz? A szemed
Igent súg, míg szád ontja a nemet
10 megjegyzés:
Kinek?...
ki kérdi? ;)
Szerintem elég egyértelmű, hogy kinek :)
... ki kérdezné? …sohasem az. ...nem mindig az...;-)
---
...miért van minden pepitában?... régen is ezt műveltük? ...mond, hogy van ez?
---
...bárhogyan is érzek, a szeretetemet mindig élvezed...hisz' tudod... Figyelmem? ...figyelmem el nem hagy...
---
...én csak nemrég vettem észre a hidadat...tudat alatti műve tán? ...vagy megelőzte annak idején hasonló témájú írásomat?
---
Ha már máshol nem válaszolsz... légyen értekezésünk helye mit választottál...
Akkor jól sejtettem, hogy te vagy Húgom :)
Meséltem Róla, hogy kinek... kezd kihagyni az emlékezet? Hmmm... Viva la Cavinton! :)
---
Régen sokszor mást tettem, mint amit gondoltam, de minden változik, csak egy nem: a választott utunk.
---
Akkor jó :) Családokban előfordul az ilyen :)
----
Milyen hídra gondolsz? A kiútra? A tudat alattink fura dolgokat művel időnként... ha rátalálunk arra, aki megnyit egy hidat az örökkévaló felé, akkor az sok mindenre választ ad, amire előtte csak sejtetted a választ.
---
A hely lényegtelen :)
Sejtetted?:-) Tudtad, hiszen nincs még egy...;-)))))
---
...és így van ez jól:-)))))))) Boldoggá tettél;-)
---
...méghogy előfordul:-)))) Ez így természetes...de néha ki kell mondani...;-)
---
...mindegy hogyan nevezzük...;-)
---
...a hely, az idő...;-))) Mesélhetnél végre kicsit bővebben...hogy megy most az élet...s hogy van a harmadik rokon..., már, ha megengeditek;-)
A tényt magát tudtam, de a stílust is be kellett azonosítani :) és az utánozhatatlan!
Szóval emlékszel a legutolsóra amit meséltem, ugye? ;)
---
A boldogság egy olyan állapot, mely bennünk van, de folyton magunkon kívül keressük. Vele erre nincs szükség mivel "velem van állandóan"... néha az "ember"-rész is követeli a bizonygatást ("ugye-tényleg én-nem más-örökké", ám ezek csak a félelem szavai), de türelmet tanulok többet között, így várok...előbb úgyis a saját dolgaimat kell rendbe tennem , ahogy Neki is, és utána... ;)
---
A család fontos... írhatnám családi levél formájában is:
"kedves Családom!
jól vagyok, kérdéseteket köszönöm. Megtaláltam az az utat, melyet járnom hivatott, és a mellettem jövő tanár-tanítványt is!
Most már Ő is mellettem lesz, ahogy Ti is.
Köszönök mindent, hamarosan látjuk egymást! ;))))))))))))
---
Na igen, de valamit tudnod kell:
Ez nem kiút, hanem megoldás, és nem a menekülés a megoldás, hanem a problémának a végleges megoldása. A híd ebben az esetben nem az a tükör lesz, amit a másikkal tartatok, hogy magamat szeressem..általa, hanem a híd amely összeköt azzal, akivel életek milliói kötnek össze. De gondolom Te is erre gondoltál, drága Húgom!
---
Hmmm. ha gondolod majd mesélek akár személyesen, akár máshogy!
A harmadik rokon (Zs) halad előre az útján, és ahogy látom ő is nehéz ösvényt választott, de amit meg kell tanulnunk az nem jön könnyen. Tenni kell érte... nem más által, hanem egyedül!
És Ti? ;)
Ugyan-ugyan;-)))
Hát lehet elfelejteni…azt ahogy éreztem izgatottságod igazát, mélységét?;-)))) …és azt, hogy ez valóban az minek hiszed?;-))) Azzá teremted!;-))))
---
…hát… nem így fordítanám a dolgot…önmagunk boldogsága senki mástól nem szabad, hogy függjön… viszont ez a szabadság is egyben…, s egymást szeretni szabadságban (értsd: nem rabságban)…ez az egészséges, így nem görcsös és nem kín… mint ahogyan Petőfi Sándortól származó idézet adja:
"Sohasem volt szerelmes, aki
Mondta, hogy rabság a szerelem.
Szárnyat ád és nem bilincset."
A szerelem maga a boldogság…a boldogság pedig az, hogy szeretünk és szeretve vagyunk… ez alapvető szükségletünk;-))))
---
…tudom már… de néha nem érezlek stabilnak… olyankor a frász kitör és kikérdezlek…;-))))…és igeeeeeen…))))))))) erre hát)))
---
Tudom…, hogy nehéznek látjátok…, de valójában nem az… ez attól függ minek érzed, minek éled meg…valójában azért cselekszik, mert reméli, így jobb lesz, de tudnia kellene…, hogy ez az állapot nem jó és azért cselekszik, hogy ezáltal mindenki „gazdagodjon”…valójában jobb élethelyzetbe kerüljön… persze nehéz a megszokás elengedése vagy a közelségé…, de ez a közelség rosszat von magára, így jobb a távolság, mely értéket von rövid közelségekre…
---
…a világ megsértése nélkül mondhatom… eddig nem is tudtam tán mi a szerelem… és mégis részem lehet benne, melyért hálás vagyok))
…és főként boldog… boldog minden pillanatban…oly módon, hogy az napi tevékenységéről figyelmemet nem vonja el…mindazon által tervek vannak…közösek…és jól érzem magam …elképesztő…
Közösen tanulunk, egymástól…tisztára játszva))
Mesélek majd...mesélek;-))))
Oh... a legtöbb kérőjel... mosolygós fejecske lenne...rakja össze;-)
Nos először is a boldogságom nem Tőle függ, hanem alapból van. A kiegyensúlyozottság pedig majd jön magától, nem kell elsietni. Az tény, hogy a boldogság szárnyakat ad, de ahogy hangsúlyoztam az ezt megelőző lelki-expozémban, a boldogság bennünk és nem rajtunk kívül van. De mivel magunkon kívül keressük, ezért működik csak időszakosan... mivel nem önmagunkat adva jutunk hozzá, hanem egy szerepet játszva. Az igazi pároddal nem kell megjátszanod magad - persze megteszed, mert emberből vagy, és kell a védelem, persze idővel rájössz, hogy nincs rá szükség, mert a másik nem bántani akar, hanem kiteljesíteni mindkettőtöket!- mert ő érez téged és ha nem is olvas a gondolataidban, azért érti/érzi, hogy mi zajlik benned. Sokan ettől rémülnek meg, (mint pl. az Angyalom is) hogy nem kell harcolniuk a szerelmükért, mert szinte minden "készen van"... de el kell tudni fogadni, hogy élni tudj vele.
---
Olyankor nem vagyok stabil, amikor megijedek a hiányától, illetve amit a hiánya kivált belőlem. Gondolom ez az emberi része még...
---
EZ igaz, csak annak látjuk... igazából amit írtál annyira igaz, hogy nemcsak a családra, hanem még az új családtagunkra is vonatkozik (értsd: Angyal:) ) ezért szinte elállt a szavam az igazától... szinte :)
---
Ez most nagyon megnyugtatott, nem kellenek a talmi érzelmek, ez az igazi... bár nálunk annyira erős a "kapcsolat" kettőnk között, hogy megérezzük, ha a másik a közelben van, amikor nem vagyunk együtt egymás illatát érezzük, stb... amikor megkérdeztem, hogy szoktam-e hiányozni Neki, erre az volt a válasza, hogy: "Már nem tudom, milyen nélküled, mert mindig velem vagy..." Szerinted? :)
…hát mintha ugyan ezt írtam volna le… csak másként értelmezted?;-) Már rég nincs szerepjátszás…, már régen nincs megjátszás… vagy nem kellene, hogy legyen…A szeretet elfogadásáról meg pont nekem ne regélj;-/ kemény menetem volt vele…, mint tudjuk;-)
---
Stabilitásod is Önmagadban van…csak emlékezned kell rá…
---
…értem én…
---
…hát nem erről beszéltem néked?;-) …minden pillanatban érezzük egymást, tudjuk egymást…tudom mi történik vele, egymás gondolatait tudjuk… jó vele táncolni egy buliban, beszélgetni a világon bármiről, vagy csak egymás mellett létezni hallgatva…érzem a tapintását a bőrömön, ha nincs velem, vagy én megölelem, Ő érzi azt…érzem az arcát az arcomon, ha úgy szeretném, vagy ha Ő úgy szeretné…mindig tudjuk, hogy vagyunk, tudjuk és érezzük egymás szerelmét, szeretetét…érzem a szívemben lelkemben és Ő viszont…Ő mondta…, hogy egyek vagyunk…és így igaz…egységet alkotó két egész ennyi… és nem lepődöm meg azon amit írtál… egyszerűen csak örülök;-)))))))))))
Megjegyzés küldése