Bizonytalan úton lépdelsz, ingovány a szándék
vállad roggyan, térded roppan, kutyáknak a csontja
vérét szádban érzed, ahogy nő a kopja
Koppanóra jár a fejed, illa-berek, szád is kerek
Lekeverek egy nagy hangot, ha bántja már a lábam
szándék nélkül, elvek nélkül, bárki elé odatérdelsz.
érvelsz jókat, ügyes szókat ejtesz ki a szádon
Bármi áron elkerülöd a saját pillantásod.
Bántod magad minden napon, lelked már a poklod
A szavak sodra, a fejbe dobva nem biztos, hogy segít
A szíved falát felépíted, ahelyett, hogy bontod
Nem hányhatsz te kígyót-békát bármennyire mondod
Mindig más a hibás lélek, és nem te vagy a tettes
jó irányba vagy, rossz irányba mindig másnak keze visz
Visszakéred minden csókod, megbántott az égbolt.
letagadod minden perced, még akkor is ha szép volt.
Lelked zajos hangja biztat, elkerül az álom
Vállon ver a lelkeddel, és darabokra bontja
minden perced és éjszakád. Miért sír az élet?
Érted sír, és nem is bír már egyetlen egy vétket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése