Vlasics György : Sírhalomnál

Itt állok egy sír felett
egy sír felett, ami elrabolta a testedet
Megmaradt az emléked és megmaradt a szellemed
a sír sötétet megkísértő gyönyörű szép két szemed

A sötétnek tetsző szemek álmomban arcomra fagynak,
elmondanak minden titkot majd árván hagynak.
Emlékek falai között járok,
hol régen palota állt, ott ma romos falakon állok.

Vágyom a régmúltra, mikor még daloltak rózsás ajkaid.
Eszembe jut, ahogy szavak nélkül tudtam már titkaid
Jobban ismertelek az első pillantással, mint bárki más azelőtt.
Te rettegtél tőlem, mert tudtam mit rejtettél más előtt.

Falak mögé bújva, félve felém léptél mégis egy lépést...
majd még egyet, és még egyet, eldobva a féltést.
Magad mögött hagytad a régi döntéseid és a bizalmat
amit rossz kezekbe helyeztél az évek alatt.
Magad mögött hagyod most mindazt
ahol boldogságot boldogtalansággal vegyítettél az ég kékjébe...

Míg meg nem láttuk egymást fehérbe öltözött szívvel és testtel,
és tetszhalottak tettekkel éltünk.
Vágytól sötétlő szemek néznek rám, és nem találnak ott,
amit hajómmal elérni vágytam: a napsütötte partot.
Melletted.

Most itt vagyok, és szavak nélkül szólok Hozzád
oly szavakkal, amiket előtte hiába vártál,
Olyan érzésekkel, amikért sohasem szántál.
Most bő kézzel szórom eléd amit nekem hoztál.

Hiába menekültél, és néztél rám míg kértelek
és remegő szavakkal bújtál pajzsod mögé, hogy ne kísértselek.
De hiába volt minden praktika, mi örökre együtt maradunk,
mert mindig csak egyet, csak egyet akarunk.

Szerelmem!
Az utolsó szó jogán zenélek Neked, bár búcsúnkat nem így akartuk.
Te felnézel rám, ahogy éltedben tetted
én a földet nézem, amiben szunnyad a tested.
A sötét rablót káromlom, hogy elszakított Te tőled,
és csak édes emléked hagyta meg belőled.

De nem halt meg ami te voltál:
a makacsságod és fájdalmad
küzdeni akarásod, hogy legyőzzed magadat.
Az élet győzelme amit a halálon arat.

Az élet, ami a tenyerünkből evett, és
Amit együtt mostunk át mindennapjaink imáival,...
mert minden csak rólunk szólt minden mondat,
és minden pillanat...
még akkor is, amikor még nem is tudtál rólam.

A szemeidtől búcsúzom. A földhalmok tested takarják,
ahogy a felhők az égboltot akarják.
Várj rám Kedves, mert eljön a nap,
és megjövök... amikor a Mennyek akarják