A mindennapok útját járva megtalálom szívem kútját
s míg a szeszély hátát ostorozom erős kézzel
elfelejtem a dobbanások minden búját
és követem a fekete mélybe vezető útját.
Odalent a hamis szavak magas fala szegélyezi létem
ha kapaszkodnék hát lecsúsznék rajta.
Ha gyakorlatlanul lezuhanok az életemet féltem
és nyekkenek ha az aljára leértem.
Elvetem a követ
A hétköznapok poklát járva ellenség az élet
mert a szívem hullámait követi ő szépen.
Tudod, az utazáshoz nem mindig kell bérlet
ha nehéz szívvel menekül a vétlen.
Remélem, hogy felismerem ha boldognak kell lennem
a sok ember között össze-vissza verve
sebekkel borítva rájövök, hogy mit is kéne tennem
hogy a fájdalmam árja elcsituljon bennem
Egyedül vagyok?
Mert nem kapok én segítséget hiába is kérem
köröttem mindenkinek viaszos a füle
jajszavaim mégis szűk marokkal mérem
ha vércseppenként hull a tenyerembe bérem
Megteremtem én is a saját magam poklát
és minden lépésem közelebb visz hozzá, ahol
ragadozó mosolyom elmormol egy ódát, hogy
"Éhes foggal tépem fel az ártatlanság torkát"
De a félelmem tölti meg bátorságom gyomrát,
és szépen szét is hajtja az széleket
ahogy a szél szabdalja a szűzi piros orcát
és a tudatlan felek a nemi küzdelmet utánozzák.
Nem kell már a szép szó, ha a húsnak van a forradalma
és testben fonódnak csak össze a testek.
Mára már csak Ádám kezében van az alma
És Éva tüzes öle ül csak diadalt ma.
Ha azt gondolod először, hogy a semmit öntöm versbe
olvasd újra minden sorom, és még egyszer újra
Lásd és értsd meg, hogy mindez rólad is szól rejtve
de beleejtve a szavak erdejébe persze
Egyszerű az élet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése