A teremtményem vagy,
Én
teremtettelek, én adtam Neked alakot.
És én
adtam Neked értelmet is, szavakat a képekhez.
És
gyűlöllek. A gyomromba markol a kín ha rád nézek
A
teremtményem vagy.
Tőlem
kaptad mindazt, ami most vagy.
Nézlek, ahogy beszélsz, hallgatom amit
mondasz
ahogy
affektálva ejted a szavakat, ami elborzaszt
A
teremtőd vagyok.
Kivakartalak a mocsokból, hogy
élhess.
És te
arra használod mindazt, amit tőlem kaptál,
hogy
még értelmetlenebbé tedd mindazt, amit elrontottál.
A
teremtőd vagyok,
és
sokszor elgondolkozom...
Vajon
tudod, hogy miért tettelek azzá, ami lettél?
és
azt vajon tudod, hogy eddig magadért milyen keveset tettél?
A
teremtőd vagyok.
és
látom, hogy semmit sem értesz.
Hogyan is értenéd azt, hogy régen tiéd
volt a világ
amely
melletted elfutva már csak utánad kiált.
Én
teremtettelek,
És
látom haszontalanságod.
Mire
vagy, ahogy folyton csak fekszel
akármi történik semmit, de semmit sem
cselekszel.
Lenézek rád a teremtődként,
búcsúpillantás ez a
gyilkosodtól.
Rosszulléttel dacolva nézlek, ahogy a
vizek elúsznak
melletted, míg frappáns mozdulattal
lehúzlak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése