A királynő lépdelt a mezőn
mezítláb taposott a zöldben
talpa alatt haltak ezrével a bogarak
ő még pillantást sem vetett rájuk
sorsuk az hogy talpak tapossák
őket és holtukban is őt szolgálják
Mellette lépdelt a király
kart karba öltve gyilkoltak
az ország előttük terült el
várva a parancsra születő halált
az el nem jövő holnapokat
a távolba szaladó vonatokat
Milyen kecses a díszbe öltözött
a karját kecsesen tartó gyilkos
talárban és pompában múlik a pillanat
festmények halódnak a súlyuk alatt
Eljön a holnap a királyi főknek
és zsúfolt kapuja a temetőknek
Fejünk fölé emeljük a nevet és rangot
és hiába kondítjuk a vészharangot
ha minden fülben roppan a viasz
és mindenki a bűnöst kérdi, hogy Ki az?
Ki lesz aki megállítja a rohanó vonatot
és megindítja a palota ellen a rohamot?
Az égi kapuban állok előtted
arcomon peregnek a könnycseppek
pergő esőben mosdatja tenyerem
mondd: miket tettél te ellenem?
Őszinte mosoly a hazug arcon
hazug vajon az őszinte harcom?
Királynő, te vagy a valóság
vagy te vagy a szótlan pantomim?
álságos arcodon miért állandó
és lemoshatatlan vendég a mosoly
miért hagysz cserben a bajban
és miért mosdatsz nyomoromban?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése