Álmos talárba öltözött fák
didergőn húzzák magukat a hajnali fátyolba
ahogy elmerülő szemeim merengnek a távolba
Átkarolnak a hideg karjai,
a homályba húzódó titokzatos városnak
ami átadja magát ennek a téli álomnak
A tél színtelen ujjai nyújtóznak,
eltakarják a város színes arcát
és mint seregek vívják az évszakok harcát
Melléd lépő arctalan kísérő
aki lépésről-lépésre közelebb ér hozzád
és elolvassa helyetted az elmosódott glosszát
Fázósan bújik a testedhez közel
jeges ajkát nyomva a kandallód melegéhez
hogy gyilkosa legyen belsejének
Elvackolja magát a kabátod alatt
saját meleget nem ad, csak ellopja a másét
és nem ám csak úgy tessék-lássék
Élővé tesz ő a hidegben téged, pedig
nem érzed a kezed és remeg minden részed
zsibbadtan úgy tántorogsz akár csak egy részeg
Vágy okozó álom tüzet hoz magával
Fáradt vágyat pedig a bágyadt reggeli fény
sorvasztja el, míg nem marad más, csak én:
maga az álom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése