Vágyom a zajos város festői káoszára
Ahogy a tépázott hajó a kikötő fároszára
Míg hajózik a part felé
Mit tegyek a kézzel ha simogatna folyton
És attól félek, ha megfogom, elrontom
Minden lélegzetvétellel?
Kérem én a csendet, hogy ne legyen ily zajos
Mert a fejem körül, mindenem huzatos
Mint megboldogult elmém.
Kezeimben tartom az élet igaz sóját
Míg TE kezeidben tartod a szerelmünk sorsát
Egyetlen mondatoddal.
Várom a hívó szavad a város forgatagában
Várom most is abban a roskatag várban
Zöldszínű alkonyban
Szavaiddal öltözöm ebben a színes dalárdában
És várom a harcost a sima talárjában
Hogy elvágja a sorsom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése