Halkan járok a szobámban
három ujjam menedékben.
Eltökélt szellemek várnak
az álmok sötétjében.
A tudat itt van bennem
megfogja azt, ami neki kell.
Nem kellene szeretnem,
hogy minden percben elveszel.
Kéklő fényben látom a rémet
négy ujjam menedékben.
Homokfalam mögött félek képet
a feketéllő örvényében.
A tudat már itt van Bennem
elkapja a szende kezet.
Repítene, és nincs mit tennem
elvitte, mit elvihetett.
Vörössé vált a rémes lényem
öt ujjamnak menedékben.
Eltakarom a szemem szépen
nem bízhatom erejében.
Nézem hazug kezeim képét
ha már egyik sem segített.
Eltaszítom a saját rémem lényét
és kört formázva látom a végét.
3 megjegyzés:
Bátyus, én ezt most nem tudom hová rakni...
... ki tudja mikor mi jár a buksijába?:)
De alkot ...és ez jó!:)
...néha az alkotás helyett csak csöndben...létezni elég..., hogy lecsendesülve megérezzük Önmagunkat...;-)
...most meg miért nem tudok az eddig megszokott kódon, saját néven írni?... Bátyus, érted ezt?
Megjegyzés küldése