Sziasztok,
eme bejegyzésemmel egy korábbi írásomra ( Keszthely-Vízkereszt ) szeretnék referálni. A Vízkereszt-darab bevezetőjében írtam már Kiss Tibi művészi elhivatottságáról, és most szeretnék erről pár szót írni.
Akik ismernek - kevesen vannak- azok tudják, hogy kevés dolog tud kihozni a sodromból, de ezek egyike, amikor valaki művésznek hívja magát. Az rendben van, amikor valakit a kortársai, vagy egy másik "művész" nevez annak, de amikor azt olvasom vagy látom a tv-ben, hogy egy kókler vagy csepűrágónak is alig nevezhető pojáca azt mondja magára, hogy "én, mint művész", akkor fel tudnék robbanni.
Megfigyeltétek, hogy aki valóban művész, - vagyis olyan aki a világot más szemmel, egy kicsit elvontabban látja, de ezen alternatíva segítségével a saját egyszerűbb világnézetünket is elvarázsolja, megváltoztatja- az nem nevezi magát SOHA annak?!
Azok akiket valóban nagyra, - teljesség igénye nélkül - és valódi művésznek tartok: Alföldi Robi, Faludy György (a tehetségtelen feleségét, Fannyt ne is említsük), Goldschmidt Gábor barátom, Török Ádám, végül de nem utolsó sorban Kiss Tibi. ( Lehetne még sorolni másokat is, egyelőre legyen elég ennyi!)
Tibivel, én is, mint mindenki a Quimby nevű zenekara kapcsán találkoztam először.
A zene már elsőre is lenyűgözött a naturalistán ábrázolt emberi aljasság, és bohóság piadesztára emelésével. Ahogy hallgatod, szinte érzed, ahogy az alkohol, mint mennyei nektár csöpög le minden tünetre és élményekre éhes kalandor torkán. Szinte orrodba vág a lokálok cigaretta felhője, és érzed az asztalra kifolyt és fel nem törölt vodka vagy abszint szagát, ahogy keveredik a kocsmazajjal. A hányás már nem tölt el undorral, inkább érdeklődéssel.
És a zene mellett a szövegek azok, amik felemelnek a zaj fölé, és elgondolkodtatnak a körülötted állók mibenlétéről. CSODA!!
És most képzeljük el, hogy az az ember, aki ezt megteremti nekünk tehetséges zenész társaival, ezt a csodát... ő, még arra is képes, hogy koccintva az Istennel, képekbe is öntse vágyait, álmait.
" Van akinek enni kell
Van akinek inni kell
Van akinek talán ennyi sincsen,
Valamiben hinni kell,
Akkor is ha nem felel,
Melléd ül, és koccint veled az Isten."
(Quimby : Parafenomén)
Aki életében már próbált írni, vagy zenét szerezni, vagy akár csak lerajzolni egy ihletett pillanatát, az tudja, hogy milyen nehéz megtenni, hogy kiadod a lelked, és matériát készítesz belőle.
(Kiss Tibor : Ventillátor blues)
Megdöbbentél? Miért is? Ez az ember legtermészetesebb, és legősibb összeolvadása. Nézd meg a képet, és éld át a szereplőkkel együtt az egyesülés tüzét és fejben visszhangzó sikolyát. Érzed már a képet?
Menjünk tovább!
Legyél akár alkotó vagy néző, a művészet a leghétköznapibb dolgokat is másképp láttatja veled, mint ahogy gondolnád! Vegyük csak a National Geographic pillanatképeit... megdöbbentően ábrázolnak még olyan helyzetet is, ami egyébként az utcán fel sem tűnik neked, igaz?
folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése