Kicsit megkésve, de had írjam le a tavalyi sziget-élményeimet, ahogy én láttam:
Bélussal 1/2 6-ra beszéltük meg a Filatorigátnál. Előtte kivittem a 3 gyereket Anyuékhoz, aki már nagyon várta az unokáit bár az igazsághoz hozzá kell tennem, hogy Ádám egyre csak azt kérdezte tőlem, hogy nem maradhatna-e velem, mert ő még nem akar hazamenni mondtam, neki, hogy nem lehet, mert olyan helyre megyek, ahol sokan lesznek, és nagy zaj.
Na, a szokásos pesti dugónak köszönhetően késtem meglepően keveset (szinte említésre sem méltó 10 percet... óh istenem, hol vannak már a vad csikó évek, amikor alap volt a 1/3 és 3/4 órás késés...?!?!? De a merengésből - ami, mint tudjuk az élet megrontója vagy mi - gyorsan térjünk is vissza a valóság egy olyan szeletére, amely mellett érző ember nem mehet el szó nélkül... és most nem csak a SZIGET fesztiválra gondoltam, bár... más felhanggal, de a Sziget mellett sem tudsz elmenni szó nélkül, de erről később
Nos, megtörtént a nagy találkozás, és felfegyverkezve a karszalaggal, elkezdődött a nagy menetelés befelé. AZ élmény szinte leírhatatlan: por, zaj, neveletlen emberek, és olyan kislányok, akikre méltán lehet büszke az édesanyjuk (reméljük egy ilyen tehetség hamarosan elnyeri az őt megillető helyét... a pornószakában )
A megelőző napok megtették hatásukat, mert még egy mocsári disznó is sikongatott volna örömében, és örökbérletet váltana, ha ezt meglátná, ami itt van: a fesztivál jelentős részén az infrastruktúra olyan hiányát lehet észrevenni, amelyet még azt sem tud feledtetni, hogy több a biztonsági erők létszáma, mint a látogatóké... tehát ezt leszámítva sem lehet elmenni amellett szó nélkül, hogy büdös van, a WC-k előtt hosszú sorok, és jártadban-keltedben a szinte odüsszeuszi "utazás" során térdig jársz az eldobott szemétben. DE hogy ne érezzük magunkat kellemetlenül vagy unatkozzunk a lábunk lejárása közepette, az emberi mocsok összetétele hihetetlenül sokrétű.
Nos, a kiérkezésünk örömét egy laza hideg sörrel - "ezt józanul nem lehet elviselni" - celebráltuk, és mintegy nyitottuk meg az estét.
Első utunk egy Karaoke színpadhoz (vagy inkább kínpad) vitt. Védekezhetnék a tudatlanságommal, mely a karaoke műfajjal, mint jelenséggel érintkezik, de sajnos tudtam milyen kulturális bűncselekményre is számíthatok, ha közelebb lépek... és lőn. "Sebaj" - gondoltam. Volt egy fiú és egy kislány (2 a kb. 20 emberből, akiket meghallgattunk) akik nagyon ügyesek, és közönségmozgatók voltak: a srác az Eddától a "Kölyköd voltam"-ot, a hölgykezdemény pedig Pointer Sister-től "I'm So Excited" interpretálta - mondjuk ki bátran- zajos sikerrel!! Ezt még a hallójáratokra a környező sátrakból mért hangos támadás ellenére is ki merem jelenteni: tehát nyugodtan a szívemre merem tenni a kezem, vagy bárki más szívére...
Nos, hamarosan eljött a búcsú pillanata a karaoke sátortól (egy lágy könnycseppet dörzsöltem el meghatottan szeme sarkában...), és irányba fordultunk a Nagyszinpad felé, mint afféle lokálpatrióták (hogy ne csak a inglisül gajdoló danászokat hallgassuk mán), mert a Tankcsapda fellépése volt várható hamarost, ami be is következett időben 18:45-kor.
A koncert elején Lukács László karvezető, a hazai szíveket megdobogtató sorai után ("Most csak magyarul fogok beszélni, annak a pár embernek aki még érti ezt a nyelvet a Szigeten...") belecsaptak a lecsóba.
A nagy régi és élvezetes és slágergyanús új számok után, kaptunk egy kis ráadást is, de ahogy a koncert vége felé közeledtünk (Rock n Roll rugója, Johnny a mocsokban, Ég és Föld) kezdtek feltünedezni a fekete TOOL pólós gyerekek is a sorokban, hogy az elkövetkező és a több mint 3/4 óra múlva kezdődő TOOL koncertre már megfelelő helyről élvezhessék a koncertet.
A koncert 20 perc késéssel 21:50-kor kezdődött, a lábunk már majd leszakadt, mert szinte folyamatosan álltunk akkor már vagy 3 órája. DE amikor felcsendültek a Stinkfist c. szám kezdő taktusai, akkor már nem volt fájdalom, csak elmerültem a TOOL gondolkodásra késztető zenéjében, és ahogy láttam nem csak én voltam "elszállva". Egyfajta meditáció ez a zene, ami elrepít és elgondolkodtat.
Nos, ott tartottam, hogy hallgattam jó pár ezer szerencsés és mégis szerencsétlen sorstársammal egyetemben az ismert számokat. Tegyük hozzá, hogy szerintem egy együttes legjobb "fokmérője" hogy milyen koncertet ad, és hogyan kezeli a közönséget... A TOOL érdekes egy banda: A koncert zseniális, mert fenomenális zenészek "találkoznak" és keltenek életre fantasztikus zenét, és ehhez társul a szuggesztív képi megjelenítés, amely együttesen pozitívan mellbevágó élményt nyújt.
És a - számomra - legmegdöbbentőbb dolgot a végére hagytam: az énekes srác nem a közönség felé, hanem oldalra fordulva kicsit srégen hátulról állva énekel... a vetítés miatt szinte csak a körvonalait látod. Olyan mint egy őrült tv-s prédikátor és egy indián sámán keveréke... valószínűleg nem véletlen a hazugság és álomvilág ilyetén keverése.
Tehát először a pozitívumok: koncert zseniális volt, csodálatos, és a végén csak annyit tudtunk mondani Bélussal lerogyva egy padra, hogy "húú, bazzeg".
A negatívumok jöjjenek, mert sajnos azok is voltak:
A technika miatt késtünk, mert vagy 30 percet szarakodtak vele, és így is elba...ták. A gitár túl éles lett, a dob túl pattogós, az ének pedig halk... vérzett a szívem, hogy nem hallhattam a szövegeket rendesen, így a kedvenc számaimét - Stinkfist, Jambi, Vicarious, Mantra - sem.
Izelítő:
I can help you change
Tired moments into pleasure.
Say the word and we'll be
Well upon our way
Koncert közben elszállt a vetítés-technika is, ezért a számok mondanivalóját kiteljesítő klipeket nélkülöznünk kellett.
Na mindegy nem panaszkodom, mert a TOOL nem nagyon jár Európába, és ha mégis, akkor horribilis összegekért, így én most ingyé nézhettem meg az egyik nagy progresszív rock kedvencemet
MEGÉRTE!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése